Háromszéki Termék / Háromszéki Vállalkozás - Háromszéki Közösségi AlapítványVoltál már olyan emberek között, akik szerint magától értetődik a helyi értékeink és egész közösségünk érdekében történő összefogás? Voltál már olyan helyen, ahol büszkén és növekvő bizalommal használják a “mi vagyunk” kifejezést?

Ilyen hely volt május 10-én délután a Fidelitas szálloda konferenciaterme, ahol a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) szervezésében lezajlott a „Mi” elnevezésű közel két éves kampány záróeseménye.

Sok résztvevő, jó hangulat, minőségi előadások, beszámolók, köszönetek, csak néhány pillanatkép a színes rendezvényből…

- a Grubisics Levente moderálta rendezvény köszöntője után, Ferenc Csaba, Mednyánszki Emese és Toró Attila meséltek a kampánylogó történetéről, aztán a csíkszeredai Sapientia-egyetem előadói, dr. Telegdy Balázs és dr. Nistor Laura színvonalas előadásai következtek.

- a HKA elnöke Bereczki Kinga, kampányértékelő beszédének folytatásaként elismerő emléklapokkal emelte ki a kampány partnereinek és támogatóinak eddigi munkáját.

- ezt követőleg az esemény egyik fénypontjaként Tulit Zsombor és Szarukán László humorban is bővelkedő élménybeszámolójának lehettünk részesei.

- Bagoly Miklós, az Asimcov sepsiszéki elnökének biztató gondolatsorai után a helyi jelleg erősítésének védjegyét használók cégkatalógusa került bemutatásra.

- a zárórendezvény másik fénypontja következett Ferencz Csaba, Márk Attila és a Minisnaps Vocal által énekelt kampánydallal, melybe végezetül a résztvevők is teljes létszámmal bekapcsolódtak.

A kampányzáró esemény kiemelkedő mozzanata, a HKA “Háromszéki Vállalkozás” védjegyére regisztrált vállalkozások cégkatalógusának bemutatása volt. Erről részletesebben, a http://www.minoi.ro/hu/ oldalon.

 

A Közösségi Kártya egy törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására.

Közösségi kártya

Háromszéki Termék / Háromszéki Vállalkozás

Védjegy program

Köztéri befektetések -

Köztéri befektetések

Élő hagyományos mesterségek Székelyföldön - DVD-k

Webshop

A Háromszéki Közösségi Alapítvány programjai

Programok

hka logo© 2021 Háromszéki Közösségi Alapítvány
520014 Sepsiszentgyörgy Templom utca 1A
Tel.: +40 267 351 959

 

Megvalósult a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával - BGA Alap

Webfejlesztés, karbantartás:
Digital Studio