A kézdivásárhelyi Civil Licit felhívásunkra 16 pályázat érkezett be, mind értékes, jó civil projektek. Az értékelést egy háromtagú bizottság végezte: egy-egy képviselő a HKA és a társzervező Pro Sanitate alapítvány részéről, valamint egy független szakértő.
A beválogatást a licit sajátos jellege meghatározta, így azok a projektek kerültek kiválasztásra, amelyek széleskörben érdeklődésre számot tartóak és maradandó hatást fejtenek ki a közösségre. Így, az értékelés eredményeképpen a következő projekteket választottuk ki:
1. Ovi-suli elsősegély – Salvatore Egyesület/Buna Hunor-Attila
2. Honnan jössz-hová tartasz? meseterápiás fejlesztő program gyermekotthonoknak – Antanténusz Egyesület/Bodó Czerék-Erika
3. Kutya futtató - Benji Állatvédő Egyesület/Forró Béla
A projektek megvalósításához szükséges források gyűjtési keretét a Civil Licit adja, itt egyéni felajánlásokkal lehet támogatni a tetsző projekteket. A Civil Licitre március 27.-én, hétfőn du. 18 órai kezdettel kerül sor a Vigadóban, Kézdivásárhelyen. Mind a tizenhat benevező civil szervezet meghívást kap, egymás projektjeinek támogatására. A kölcsönösség elve alapján várjuk a sepsiszentgyörgyi támogatókat is. A sepsiszentgyörgyi licit őrkői közösségi ház programjának főtámogatója a kézdivásárhelyi Zarah Moden készruhagyár volt.
Civil Licitre beválogatott projektek:
Ovi-suli elsősegély – Salvatore Egyesület/Buna Hunor-Attila
Ovódás, iskolás korú gyermekek megtanítása elsősegély nyújtásra, az egyszerűbb sérülések ellátásának megtanulása és a balesetek megelőzése érdekében. A projekt jelentősége a felelősségérzet, odafigyelés, segítségnyújtás szemléletének kialakítása a gyermekekben.
Tervezett tevékenységek: csoportos foglalkozások, életszituációs gyakorlatok, felkészült szakemberek irányításával. A támogatást az elsősegélynyújtás kellékeinek, eszközeinek a vásárlására igénylik, amelyekkel a képzéseket hatékonyabbá tehetik.
A teljes pályázat megtekinthető itt.
Honnan jössz-hová tartasz? meseterápiás fejlesztő program gyermekotthonoknak – Antanténusz Egyesület/Bodó Czerék-Erika
A program elsődleges célja az örömszerzés. Ugyanakkor, a mesék, mondák, néptáncok olyan, az ősök által ránk hagyott értékeket közvetítenek, amelyek kapcsolódási pontot jelentenek az ÉLET-tel, mintául szolgálnak arról, hogy miként lehet/kell teljes értékű emberi életet élni.
Tervezett tevékenységek: alkotó-fejlesztő mesefoglalkozások szervezése a felsőcsernátoni, kászonimpéri és lemhényi gyermekotthonok lakói számára. A projekt költségtervezete fogyóanyagok, utazási és foglalkozásszervezési költségekből áll.
A teljes pályázat megtekinthető itt.
Kutya futtató - Benji Állatvédő Egyesület/Forró Béla
Ember-állat harmonikus együttélése a közösség szempontjából is fontos. A kutya a megfelelő nevelésével, többlet energiájának levezetésével nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá válik, jelenléte nem kellemetlen többé az emberek számára.
Tervezett tevékenységek: kutya futtató kialakítása Kézdivásárhelyen, közmunkával, kutya tartó (és nemcsak) emberek közreműködésével. A futtató kialakításához szükséges alapanyagokat a támogatásból tervezik megvásárolni.
A teljes pályázat megtekinthető itt.