Civil licit - Háromszéki Közösségi AlapítványHarmadik alkalommal szervezi meg a Civil Licitet a Háromszéki Közösségi Alapítvány, 2016 Szeptember 22.-én 18.00 órától az Új Stúdióban

A Civil Licit egy társadalmi esemény, amely erősíti a civil szféra-vállalkozói kör kapcsolatát. A civil kezdeményezéseket újabb forráslehetőségekhez juttatja, a vállalkozókban pedig növeli a felelősséget a közösségi dolgok iránt.

2015- ben Grubisics Levente, a Sepsi Rádió szerkesztőjének moderálásával zajló esemény igazi közösségi élményt nyújtott a résztvevők számára. A tavalyi Civil Liciten mintegy 35 önzetlen adakozó hozzájárulásából 12 250 lej gyűlt össze. A Lajtha László Alapítvány által licitre bocsájtott II Székelyföldi Legényesverseny rendezvényre 4700, A Diakónia Keresztyén Alapítvány Tanulunk egymástól – a generációk egymáshoz való közeledését célzó programjára 3550, A Kiwanis Klub Sepsiszentgyörgyi Egyesület és a Kalandozás a Kiwanissal! című projektjére 4000 lej gyűlt.

2014- es Civil Licit eredményezte a Sepsi Zöld Út felújítását, egy kinaesthetics képzést szakbetegápolóknak, illetve egy Mozgópont nevű mobilalkalmazást Sepsiszentgyörgyről szóló hasznos információkkal. 2014-ben a CIVEK, az EMI és a sepsiszentgyörgyi Caritas licitálásra jelölt projektjei helyi adakozók által 9.100 lejt nyertek a közösségi tervük megvalósítására.

Az eddigi Civil Licit rendezvényeken hetven adakozó jóvoltából 21 540 lej gyűlt össze összesen, hat közösségi kezdeményezés támogatására.

Az idei licitálásra jelölt civil projektek

 

Civil licit - 2016 - Vinca MinorJavaslattevő: Vinca Minor Egyesület

Éltessük a feredőinket!-az Apor lányok feredőjének karbantartási munkálatainak elvégzése.
Az Apor lányok feredője – vagy a Timsós-fürdők – kis területén nyolc különböző ásványvizet találunk. Apró, hamuszínű vagy fehéres források bugyognak, igazi világritkaságról van szó, hiszen ilyen források Európában sehol máshol nem találhatóak. Ezeket szeretnék visszaadni a helyieknek, hogy igénybevehessék gyógyító kincseinket.

A Vinca Minor Egyesület fürdőépítő, karbantartó kalákát szervez Bálványosfürdőn az Apor lányok feredőjénél önkéntesek bevonásával. A munkálatok költségeinek fedezésére gyűjt forrásokat az idei Civil Liciten.

 

 

Civil licit 2016 - Tipe TupaJavaslattevő: Tipe Tupa Egyesület

Mesélj és kinyílik a világ! - egyhetes meseprogram gyermekekeknek, az olvasás ösztönzésére

Az egyesület küldetése és célja: gyerekek és szüleik számára egy gyerekbarát, emberbarát környezet teremtése a kultúra, a sport területén és a szociális szférában.

A Tipe Tupa Egyesület a támogatással Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál elnevezésű rendezvényt szervezi szeptember 26. és október 2. között. Hétközben főként a gyerekeknek, hétvégén pedig a szüleiknek szóló „mesés” programokat kínál, azzal a nem rejtett célzattal, hogy mindennapjaik részévé váljanak a népmesék.

 

Civil licit 2016 - CaritasJavaslattevő: Sepsiszentgyörgyi Caritas Kirendeltség

Önkéntes nagymamák, fogadott unokák! – idősek bevonása gyerekfoglalkoztató központok tevékenységébe.

A Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás sepsiszentgyörgyi ágazata több éve dolgozik Kovászna megyében. Sepsiszentgyörgyön erőteljesebb jelenlétünk az őrkői roma közösségben van ahol lassan tíz éve próbáljuk segíteni az iskolás gyerekek egy részét az iskolai felzárkóztatásban. Idén szépkorú önkéntesek segítségével érzékenyítjük a gyerekeket, számos közös tevékenységbe bevonva önkéntes nagymamáinkat. A gyerekek nagy szeretettel és tisztelettel dolgoznak újdonsült nagymamáikkal, ezért célunk minél több közös tevékenységet szervezni. A projekt kivitelezési ideje folyamatos. A Civil Licit által nyert támogatást étkezésre, oktatási kellékek beszerzésére és utazási költségekre fordítanánk.

 

  • A javaslattevők röviden bemutatják pályázatukat, ami után elkezdődik a Licitálás, a támogatási összeg felkínálása a civil projekt javára.
  • Licitálási kiinduló alapösszeg: 50 lej
  • Célösszeg projektenként: 3.000 lej

Licitálási szabályok:

  • bármelyik jelölt projektre lehet licitálni
  • a licitálás jelenti: név és összeg bemondásával, a választott projekt támogatását
  • nem lehet 50 lej alatti összeggel licitálni, nincs felső határ
  • két turnusban lehet licitálni

A licit tétje: főtámogatói jogosultság megszerzése a támogatott projekt megvalósításában. Aki a legtöbb összeggel támogat egy projektet, elnyeri a főtámogatói státuszt, azaz különleges jogosultságot nyer a projekt megvalósulásában.

Hol lehet benevezni az eseményre?

A Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyén, naponta 8-16 között, illetve
Telefon, e-mail: 0267 351 959,

Civil licit = Több mint támogatás!

Szervező: Háromszéki Közösségi Alapítvány
Támogató: Közösségi Kapcsolatokért Egyesület ARC
Partner: The Funding Network
Médiapartnerek: Sepsi Rádió, Háromszék napilap

 

A Közösségi Kártya egy törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására.

Közösségi kártya

Háromszéki Termék / Háromszéki Vállalkozás

Védjegy program

Köztéri befektetések -

Köztéri befektetések

Élő hagyományos mesterségek Székelyföldön - DVD-k

Webshop

A Háromszéki Közösségi Alapítvány programjai

Programok

hka logo© 2021 Háromszéki Közösségi Alapítvány
520014 Sepsiszentgyörgy Templom utca 1A
Tel.: +40 267 351 959

 

Megvalósult a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával - BGA Alap

Webfejlesztés, karbantartás:
Digital Studio