Biciklis akció sporttehetségeinkért
A Háromszéki Közösségi Alapítvány 2012. szeptember 14., pénteken 17.00 és 21.00 óra között adománygyűjtési akciót szervez, amelynek fő célja a sporttehetségeink támogatása, céljai pedig:
- a közösségi kártya népszerűsítése;
- a biciklizés népszerűsítése;
Jelölt sporttehetségek:
Blázer Imola
6 éve atletizálók versenyszerűen, már több országos bajnokságon is részt vettem, amelyeken az utóbbi években nagyon jó eredményeket értem el. A fontosabbak közül megemlíteném: 2011-ben a júliusi országos bajnokságon két 1. helyezést értem el, 80 méter gáton illetve 200 méter síkfutásban, 2012-ben a márciusi országos bajnokságon két 1. helyezést 60 méter síkfutásban illetve 60 méter gáton, valamint a júniusi országos bajnokságon 2. helyezést 300 méter gáton.
A jövő évi terveim közé tartozik, hogy kijuthassak az ifjúságiak világbajnokságára, ezért több edzőtáborban is részt kell vennem. Ahhoz, hogy a tanulmányi eredményeim ne romoljanak, szükségem lenne egy laptopra, hogy fenn tudjam tartani a kapcsolatot az osztálytársaimmal. Erre használnám a kapott támogatást.
Köszönöm a lehetőséget!
Deák Zsombor
Már kis koromtól energikus, mozgékony gyerek voltam, fölös energiáimat kezdetben labdajátékokban próbáltam levezetni. A középiskolát a Nyíregyházi sportiskolában végeztem, ahol egy barátom által megismerkedtem a duatlonnal és triatlonnal. Ebbe a sportágba rögtön a megismerése után beleszerettem, elkötelezettje lettem, ezt követően pedig folyamatosan fejlődtem egyre magasabb szintre. Legjobb eredményem a hosszú távú duatlon utánpótlás korosztályában az európai ezüstérem. Ebben a sportágban még nagyon fiatalnak számítok, így hosszú út vezet még a fő céljaim eléréséig. Bővebb infó: www.deakzsombor.com
Üdvözlettel, Deák Zsombor
Incze Kriszta
Nyolc éve birkózom, többszörös országos bajnok vagyok ifjúsági korosztályban. 2011-ben három alkalommal nyertem el ezt a címet 60 kg. egyéni szereplésben. 2012-ben, a 60-65 kg. súlycsoportban kétszer nyertem el ugyanezt az címet. Úgy 2011-ben, mint 2012-ben is, az Európai bajnokságon kilencedik helyezést értem el ifjúsági kategóriában.
Terveim között szerepel az idei Világbajnokságra való kijutás, a jövőben többször elnyerni az országos bajnoki címet, valamint részt venni az Európai bajnokságon és a Világbajnokságon, ahonnan érmekkel szeretnék hazatérni. Négy év múlva szeretnék részt venni az olimpiai játékokon. A kapott támogatást saját magam képzésére, nyelvtanulásra és egy hordozható számítógép beszerzésére használnám fel, hogy tanulmányaim szintjét meg tudjam őrizni.
Kelemen Kincső
Minden álmom az hogy magas szinten kosárlabdázhassak, mivel ez már az életem egy része. 2006-ban kezdtem kosárlabdázni, azaz hat éve és még mindig ugyanolyan nagy örömmel lépek a pályára, mint kezdetekben. A Bball6 klub tagja vagyok, amely csapattal több fontos eredményt is elértünk : országos 2. helyezés az U17-es csapattal (2012), országos 4. helyezés az U18-as csapattal és a B-divíziós csapattal országos elsők lettünk. Ezen a nyáron a romániai U16-os válogatottal rész tvettünk saját korosztályunkban az Európa bajnokságon. Itt még nem sikerült az elvárásaimnak megfelelően teljesíteni, de azért elmondhatom , hogy nagy tapasztalat volt számomra. A begyűjtött pénzt sporttevékenységem továbbfejlesztésére, felszerelésekre használnám.
Az akció leírása:
Az akciónak három főszereplője van:
- a jelölt – a sporttehetség, akinek érdekében történik az adománygyűjtés;
- a biciklis – aki egy adott jelölt érdekében biciklizik;
- a támogató – aki támogatja a jelöltet azáltal, hogy befizet egy vagy több biciklisre, szakaszonként vagy körönként, vagy nagyobb összegű támogatást biztosít az eseményre.
A biciklis egyben támogató is.
A biciklisek előre meghatározott útvonalon „tekernek” egy jelölt érdekében. Az akció indítási időpontja: 2012. szeptember 14., 17.00 óra, az Unitárius Templom és a Szent József Katolikus Plébánia között található térről. A közel 8 km-es útvonal (kör) 10 szakaszból áll, a szakaszokat ellenőrző pontok kötik össze, ahol pecsételéssel igazolják a biciklis számára a megtett szakaszok (körök) számát. Újabb kört csak az előző teljes megtétele után kezdhet a biciklis.
A sportesemény biztonságos bonyolításának és sportszerűségének elveit a Sportszabályzat tartalmazza, amelynek tartalmát minden résztvevő biciklisnek ismernie kell.
A támogatók szakaszra vagy körre fizetnek be, megjelölve a biciklis személyét, és rajta keresztül támogatják a jelöltet. (Pl. 3 lej szakaszonként, XY biciklisre, aki Z jelöltért biciklizik. A végén, a megtett szakaszok száma szerint a támogató 3 lej x a megtett szakaszok száma értékben befizet az alapítványi számlára.) Minél több szakasz/kör = annál több támogatás a jelöltnek.
Standard befizetési értékek:
- Szakasz: 1 lej - 3 lej - 5 lej
Kör: 10 lej
Lehet a standard értékektől eltérő, szabadon választott összeget is meghatározni.
Útvonal:
Iratkozások:
Figyelem! Az iratkozás csak akkor érvényes, ha a szükséges dokumentumokat kiöltötték és elküldték az alapítványhoz, valamint befizették a részvételi díjat az alapítvány számlájára! Ebben az esetben a biciklisek és támogatók neve felkerül a honlapra, a támogatni kívánt jelölt neve alá.
Biciklisek:
- Jelentkezési űrlap
- Nyilatkozat
- 30 lej részvételi díj befizetése
Támogatók:
- Jelentkezési űrlap
- Szelvény vagy szponzor szerződés
A kitöltött dokumentumokat e-mailben vagy személyesen kell eljuttatni az alapítványhoz. E-mail cím: , székhely: Sepsiszentgyörgy, Templom utca 1A szám.
Befizetések / támogatás:
A biciklisek a részvételi díj befizetésével támogatják a jelölteket.
A támogatók vagy a szakaszonkénti/körönkénti befizetésekkel, vagy az esemény anyagi támogatásával. A befizetéshez a támogatónak vagy szelvényt kell kitöltenie, amelyben megjelöli a biciklis(ek) nevét, a jelölt személyét, valamint a szakaszonként/körönként választott standard az vagy ettől eltérő, szabadon választott értéket, vagy szponzor szerződést az esemény támogatására. A szelvény egyben kötelezvényt is jelent az összeg utólagos befizetésére, készpénzben vagy banki átutalással az alapítvány számlájára. Több választott biciklis esetén több szelvényt kell kitölteni, minden biciklis esetében egyet.
A regisztrációs díjak és szponzor befizetések határideje legkésőbb 2012. szeptember 7. A végső támogatói összegek befizetésének határideje legkésőbb 2012. szeptember 21.
A befizetéshez szükséges adatok:
- Háromszéki Közösségi Alapítvány (Fundatia Comunitara Covasna)
- Adószám/Cod fiscal: 27674390
- Bank: Banca Comerciala Romana, sucursala Sf. Gheorghe
- Számlaszám: RO97RNCB0124118922700001
- Az átutaláson fel kell tüntetni: “Contribuție HKA pentru _____________________” (a jelölt neve)
- Az adományozás részleteit az Adományozási szabályzat tartalmazza.
Az akcióból befolyt pénzösszegek folyósítása a jelölteknek:
A HKA pontos kimutatást készít a befolyt összegekről és erről nyilvános tájékoztatást ad. Legkésőbb 2012. szeptember 29.-ig átutalja a támogatásokat a jelölteknek, az Adományozási Szabályzatban megjelölt feltételek szerint.
A biciklisek számára a szervezők a következőket biztosítják:
- számlap, a biciklire (háromjegyű, a hátlapon térképpel)
- pecsételőlap
- póló, az esemény logójával
- fényvisszaverő szalag (mellény helyett)
- egyszer használatos számláló chip
Díjazás:
A szervezők a résztvevőket két kategóriában díjazzák:
- a. Legtöbb kört bicikliző
- b. Öt körön felül teljesítő biciklisek közül, sorshúzással
A díjak átadására az esemény után kerül sor.
Népszerűsítés:
A HKA erőteljes népszerűsítést végez az eseménynek valamint az akciót támogatók számára. Ennek érdekében médiapartnerségeket köt a régióban a vezető médiákkal és a népszerűsítés változatos eszközeit használja: információk internetes portálokon és közösségi oldalakon, rádióinterjúk, újság közlemények, feliratozott pólók, vizuális anyagok, a támogató cégek és partnerek nevével és logójával, óriásplakát a városközpontban, stb.
Szervezők:
Médiaparnerek:
Támogatok: