Közlemény – Napkapu környezetnevelési program A sajnálatos helyzetre való tekintettel valamint a beindult vegetáció miatt a Napkapu programban tervezett erdőültetést sürgősségi eljárással kell megoldanunk ezen a héten, az eredetileg tervezett áprilisi hónap helyett.

A hivatalosságokkal egyeztetve, a diákok programszerű bevonása nem engedélyezett, így hivatásos ültetőkre kell bízzuk az 5000 db. juhar és tölgyfa csemete elültetését. A csemetéket már korábban megrendeltük, így nincs lehetőség arra, hogy későbbi időre halasszuk az akciót. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudunk a programcélnak megfelelően eljárni, de ebben a helyzetben sűrgősen cselekednünk kell, hogy legalább a csemeték ne pusztuljanak el.

A felkészítőkön résztvevő diákoknak mindenképpen lesz bekapcsolódási lehetőség, az elültetett csemeték gondozásában valamint a minden évre tervezett további ültetéseknél is számítunk rájuk.

Köszönjük szépen a megértést, és az ültetés részleteivel híradásunkban még visszatérünk.

HKA hírszolgálat

A Közösségi Kártya egy törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására.

Közösségi kártya

Háromszéki Termék / Háromszéki Vállalkozás

Védjegy program

Köztéri befektetések -

Köztéri befektetések

Élő hagyományos mesterségek Székelyföldön - DVD-k

Webshop

A Háromszéki Közösségi Alapítvány programjai

Programok

hka logo© 2021 Háromszéki Közösségi Alapítvány
520014 Sepsiszentgyörgy Templom utca 1A
Tel.: +40 267 351 959

 

Megvalósult a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával - BGA Alap

Webfejlesztés, karbantartás:
Digital Studio